egyetlen: az atomenergia története tele van balesetekkel, egészen a mai napig – a
részleges leolvadásoktól a sugárzó szivárgásokon át a belső rendszerhibákig. A jelentések
azt mutatják, hogy ezek a balesetek nem köthetőek egy adott időszakhoz, országhoz vagy
reaktortípushoz, ezzel is alátámasztva azt, hogy az atomenergia eredendően veszélyes.
Csernobil óta közel 800 jelentős balesetet jelentettek hivatalosan a Nemzetközi
Atomenergia-Ügynökségnek. Az ügynökség kialakított egy értékelési rendszert a
problémák osztályozására, ez az INES . Ez egy 0-tól 7-ig terjedő skálán különbözteti meg
és értékeli az eseményeket abból a szempontból, hogy milyen hatással vannak a
lakosságra és a környezetre, illetve mely biztonsági és védelmi rendszerek sérültek.
Míg a csernobili katasztrófa az egyetlen, amelyik a legmagasabb, 7-es fokozatú besorolást
kapta, számos kisebb-nagyobb balesetet jelentettek hivatalosan:
Az 5-ös fokozaton eddig egyet, a Three Mile Island-i részleges leolvadást jegyzik, ahol hűtési
probléma miatt a reaktorban levő fűtőelemek körülbelül egyharmada megolvadt 1979. március 28-án. A reaktor tönkrement, és az anyagi kár igen nagy volt.
Négyes fokozaton 4-et, amelyek Japánban, Indiában, Belgiumban és Egyiptomban
történtek.
A 3-as fokozaton 31-et, melyből 12 érintett atomreaktorokat; ezek 19 országban
történtek, többek között Svédországban, az USA-ban, Kínában, Spanyolországban,
Franciaországban és az Egyesült Királyságban, na és persze a magyarországi Pakson,
2003-ban. A 2-es fokozaton 254-et, ebből 132 érintett atomreaktorokat 34 országban.
A csernobili katasztrófa az emberi hiba és a technikai üzemzavar kombinációja volt, és a
magas besorolást kisebb szintű hibák sorozata miatt érdemelte ki. Hasonló minták
figyelhetőek meg más történelmi balesetekben: gyakran számos tényező összjátéka
váltotta ki őket; a politikai és/vagy gazdasági nyomás az üzemeltetőn szintén gyakran
játszott szerepet. Arról van szó napjainkig, hogy akkor lesz elég, azaz minél több profit
az üzemeltetők szerint, ha a lehető legfolyamatosabban üzemel egy atomerőmű. Így
előfordulhat, hogy nem jut elegendő idő a karbantartásokra, stb. Mivel az atomerőművek
roppant drága építmények, amelyek többnyire csak valamilyen óriási hitelből, illetve
állami támogatásokkal valósulhatnak meg. S ezen hitelekhez, támogatásokhoz
megvannak a kiszámolt törlesztőrészletek, amikhez pedig megvannak, hogy egyes
években mennyi áramot kell termeljen s eladjon az erőmű. Ebből a szempontból érthető
lenne, hogy miért nem akarnak “holmi apró-cseprő hiba miatt” a tulajdonosok illetve az
üzemeltetők hosszú napokig, ne adj isten, hetekig,hónapokig állni egy erőművel, hiszen
az ő zsebükbe megy a profit. Az esetleges balesetek, katasztrófák következményeit
viszont tömegek szenvedik el. Sokszor pusztán a véletlenen múlik, hogy a kis hibák és
zavarok óriási katasztrófához, vagy csak kisebb balesethez vezetnek-e.
A következőkben a közelmúlt nukleáris baleseteinek számos példája olvasható, amelyek jóval Csernobil
után történtek, és az ipar tanulhatott volna belőlük:
Davis-Besse (USA), 2002. március – az USA, a világ legnagyobb atomerőmű-flottájával
rendelkező országa épp csak elkerült egy balesetet a Davis-Besse reaktorában 2002-ben.
Kiderült, hogy a korrózió nagyon közel jutott ahhoz, hogy behatoljon a létfontosságú
reaktortartályba – ez egy olyan baleseti forgatókönyv, amely végül a reaktor
leolvadásához is vezethet. A tartályt rendszeresen ellenőrizni kellett volna, de a korrózió
egy évtizedig észrevétlenül terjedt. A felelős munkásokat elítélték az ellenőrzési
előírások és jelentések meghamisításáért.
Tokaimura (Japán), 1999. szeptember – Komoly baleset egy nukleáris fűtőanyag-gyártó
létesítményben. Három munkás durván megszegte a biztonsági eljárásokat: 19%-os
dúsítású uránt használtak az előírt 3-5%-os érték helyett, és 16 kg-nyi oldatot öntöttek a
konténerbe, a szabály szerinti 2,4 kg helyett. Így az anyag elérte a kritikusságot, és egy
irányíthatatlan nukleáris reakció indult be. Intenzív sugárzás keletkezett, amely nem csak
a munkásokat, hanem a közvetlen környéket is érintette, ahol gyanútlan polgárok ezrei
éltek. A cégnek legalább egy órába telt felismerni és beismerni a helyzetet, mielőtt
értesítették a hatóságokat, és csak jó pár órával később kezdődött meg a háztartások
kitelepítése. A létesítmény kerítésénél mért sugárzás a normális szintek 15 000-szeresét is
meghaladták. A baleset körülményei hasonlóak voltak a csernobiliéhoz: a biztonsági
előírások súlyos megsértése, emberi hibák sorozata, illetve a hatóságok és a lakosság
azonnali értesítésének elmaradása a kockázatokról. A vizsgálatok azt is megmutatták,
hogy a cég megkerülte az előírt technológiai eljárásokat, hogy felgyorsítsa a termelést, és
hogy nem volt vészhelyzeti eljárás egy ilyen típusú baleset esetére, mert senki sem
gondolta, hogy ilyen bármikor is bekövetkezhet.
Forsmark (Svédország), 2006. július – Egy atomerőmű közel került egy leolvadáshoz,
üzemzavarok sorozatát követően. Egy erőművön kívüli rövidzárlat után a reaktor
működéséhez (például a biztonsági rendszerekhez és a hűtőszivattyúkhoz) szükséges
áramellátás elégtelenné vált, és az 1-es egység reaktora leállt. Ám egy nagy atomreaktor
még leállított állapotban is rengeteg áramot igényel a forró fűtőanyag aktív hűtésére, és a
vezérlőrendszerek üzemben tartására. Ebben az esetben viszont a négy tartalék
dízelgenerátorból eleinte egyik sem, s végül is csak kettő működött. Ez részleges
áramszünetet okozott az erőműben, amely során az üzemeltetők azért küzdöttek, hogy a
reaktort az irányításuk alatt tartsák, mivel sok mérőeszköz nem működött, és az
vezérlőképernyők elsötétültek. 22 percükbe került, hogy a helyzetet újra a kezükben
tudják tartani – ha ez tovább elhúzódik, leolvadás is történhetett volna. A Forsmark
hajdani alkalmazottja, Lars-Olov Höglund azt mondta, hogy áram nélkül a hőmérséklet
30 perc után túl magasra nőtt volna, és a reaktor megsérülhetett volna.
Két órán belül megtörténhetett volna a leolvadás is.
A Svéd Atomenergia-felügyelőség (SKI) ezt a határt 8 órára teszi 2 helyett. Az ezt követő
ellenőrzések során azt találták, hogy más svéd reaktorok is hasonló problémával
küzdöttek, amelyeket korábban nem vettek észre.
Kozlody (Bulgária), 2006. március – Egy modern nyomottvizes reaktornál a fűtőrudak
több mint harmada beragadt és nem esett le, ami azt jelenti, hogy veszélyhelyzet esetén
nem lehetett volna leállítani a reaktort. A hatóságoknak hónapokba került jelenteniük a
balesetet, és megpróbálták lekicsinyíteni a súlyosságát. A bolgár nukleáris biztonsági
hatóság korábbi elnöke, Georgij Kaszcsijev elmondta, hogy a baleset jelentősége ahhoz
fogható, mintha „teljes sebességgel vezetnénk egy mozdonyt, működőképes fékek
nélkül.” Persze egy óriási, ráadásul hasadó anyaggal teli mozdonyt képzeljünk el.
Sika (Japán), 1999 – A biztonsági rendszerek rutinellenőrzése során három fűtőrúd
kiesett a reaktormagból, és irányíthatatlan nukleáris reakciót indított be. A vészrendszer
ezután leállt, és az üzemeltetőknek kézzel kellett megoldaniuk a problémát, amely 15
percet vett igénybe. Mindez a fűtőelemek átrakásakor történt, amikor egy reaktortartály
nyitva volt, ezáltal az ajtók tárva-nyitva álltak, így az esetleges sugárzás simán
kiszivároghatott rajtuk keresztül. A balesetet szőnyeg alá söpörték, és csak 8 évvel
később jelentették a nemzeti nukleáris felügyelőségnek.
Kasivazaki-Kariva (Japán), 2007. július – egy 6,7-es erősségű földrengés rázta meg a
világ legnagyobb atomerőművét, amely hét reaktorból áll, és Japán nyugati tengerpartján
helyezkedik el. A reaktorokat nem arra tervezték, hogy ellenálljanak egy ilyen erős
földrengésnek, mivel a helyszínt nagyobb tektonikus törésektől mentesnek tudták, és így
a földmozgások ilyen szintjét elképzelhetetlennek tartották. Az utak és az infrastruktúra
megrongálódása miatt a tűzoltóknak több órába került a helyzetet az irányításuk alá
vonniuk, és egy nagyívű veszélyhelyzeti kitelepítés teljesen lehetetlen lett volna. A károk
az atomerőmű hosszú távú leállításával jártak, és számos reaktor a mai napig üzemen
kívül van.
Az atomreaktorok új generációja még mindig nem biztonságos.
Noha az atomreaktorok átestek némi korszerűsítésen Csernobil óta, a technológia
balesetekre érzékenységének alapvető okai továbbra is ugyanazok: tervezési hibák,
építéskor keletkezett hibák (amelyek lehetnek indirektek és direktek, csak hogy egy
egyszerű példát említsük: spórolás az extra minőségi követelményű óriási beton és
vasbeton szerkezetek megépítésekor, kevesebb vas, rosszabb beton alkalmazása, stb),
váratlan technikai üzemzavarok, üzemeltetői hibák, az ipar egészének átláthatatlansága,
gazdasági és politikai nyomás, illetve lehetséges természeti csapások, vagy akár
terrortámadások.
Az atomreaktorok új, „harmadik generációja” elméletileg részben passzívan is
biztonságos, de már itt is mutatkoznak a kudarc jelei. A francia EPR reaktorokat,
amelyeket a franciaországi Flamanville 3-ba és a finnországi Olkiuloto 3-ba építenek
napjainkban, 2012-ben is, az új nukleáris technológiai áttörés zászlóshajóiként
reklámozták. Ennek ellenére az Olkiuloto 3 építésének kezdete után 4 évvel a finn
nukleáris biztonsági hatóság már több mint 3000 (!) minőségi és
biztonsági hibát azonosított. Az építési hibákon kívül a nukleáris szabályozó hatóságok
számos országban adnak hangot aggodalmunknak már a reaktor tervrajza kapcsán. Ezen
hibák némelyike megnövelheti egy komoly baleset kockázatát. Hasonló módon a
legújabb tervezésű amerikai reaktorral, az AP1000-rel kapcsolatban is aggályok merültek
fel – habár még nincs megbízható tapasztalat az építését illetően.
A tervezési és építési problémákon túl az új generációs atomreaktorok egy szempontból
biztosan súlyos biztonsági kockázatot jelentenek, mert nagyobb mennyiségű sugárzást
bocsáthatnak ki egy nagy baleset esetén páratlan méretük és a magas kiégésű
fűtőanyagok használata miatt; mindkét módosítást a reaktorok gazdaságosságának
növelésével indokolják.
Az 5-ös fokozaton eddig egyet, a Three Mile Island-i részleges leolvadást jegyzik, ahol hűtési
probléma miatt a reaktorban levő fűtőelemek körülbelül egyharmada megolvadt 1979. március 28-án. A reaktor tönkrement, és az anyagi kár igen nagy volt.
Négyes fokozaton 4-et, amelyek Japánban, Indiában, Belgiumban és Egyiptomban
történtek.
A 3-as fokozaton 31-et, melyből 12 érintett atomreaktorokat; ezek 19 országban
történtek, többek között Svédországban, az USA-ban, Kínában, Spanyolországban,
Franciaországban és az Egyesült Királyságban, na és persze a magyarországi Pakson,
2003-ban. A 2-es fokozaton 254-et, ebből 132 érintett atomreaktorokat 34 országban.
A csernobili katasztrófa az emberi hiba és a technikai üzemzavar kombinációja volt, és a
magas besorolást kisebb szintű hibák sorozata miatt érdemelte ki. Hasonló minták
figyelhetőek meg más történelmi balesetekben: gyakran számos tényező összjátéka
váltotta ki őket; a politikai és/vagy gazdasági nyomás az üzemeltetőn szintén gyakran
játszott szerepet. Arról van szó napjainkig, hogy akkor lesz elég, azaz minél több profit
az üzemeltetők szerint, ha a lehető legfolyamatosabban üzemel egy atomerőmű. Így
előfordulhat, hogy nem jut elegendő idő a karbantartásokra, stb. Mivel az atomerőművek
roppant drága építmények, amelyek többnyire csak valamilyen óriási hitelből, illetve
állami támogatásokkal valósulhatnak meg. S ezen hitelekhez, támogatásokhoz
megvannak a kiszámolt törlesztőrészletek, amikhez pedig megvannak, hogy egyes
években mennyi áramot kell termeljen s eladjon az erőmű. Ebből a szempontból érthető
lenne, hogy miért nem akarnak “holmi apró-cseprő hiba miatt” a tulajdonosok illetve az
üzemeltetők hosszú napokig, ne adj isten, hetekig,hónapokig állni egy erőművel, hiszen
az ő zsebükbe megy a profit. Az esetleges balesetek, katasztrófák következményeit
viszont tömegek szenvedik el. Sokszor pusztán a véletlenen múlik, hogy a kis hibák és
zavarok óriási katasztrófához, vagy csak kisebb balesethez vezetnek-e.
A következőkben a közelmúlt nukleáris baleseteinek számos példája olvasható, amelyek jóval Csernobil
után történtek, és az ipar tanulhatott volna belőlük:
Davis-Besse (USA), 2002. március – az USA, a világ legnagyobb atomerőmű-flottájával
rendelkező országa épp csak elkerült egy balesetet a Davis-Besse reaktorában 2002-ben.
Kiderült, hogy a korrózió nagyon közel jutott ahhoz, hogy behatoljon a létfontosságú
reaktortartályba – ez egy olyan baleseti forgatókönyv, amely végül a reaktor
leolvadásához is vezethet. A tartályt rendszeresen ellenőrizni kellett volna, de a korrózió
egy évtizedig észrevétlenül terjedt. A felelős munkásokat elítélték az ellenőrzési
előírások és jelentések meghamisításáért.
Tokaimura (Japán), 1999. szeptember – Komoly baleset egy nukleáris fűtőanyag-gyártó
létesítményben. Három munkás durván megszegte a biztonsági eljárásokat: 19%-os
dúsítású uránt használtak az előírt 3-5%-os érték helyett, és 16 kg-nyi oldatot öntöttek a
konténerbe, a szabály szerinti 2,4 kg helyett. Így az anyag elérte a kritikusságot, és egy
irányíthatatlan nukleáris reakció indult be. Intenzív sugárzás keletkezett, amely nem csak
a munkásokat, hanem a közvetlen környéket is érintette, ahol gyanútlan polgárok ezrei
éltek. A cégnek legalább egy órába telt felismerni és beismerni a helyzetet, mielőtt
értesítették a hatóságokat, és csak jó pár órával később kezdődött meg a háztartások
kitelepítése. A létesítmény kerítésénél mért sugárzás a normális szintek 15 000-szeresét is
meghaladták. A baleset körülményei hasonlóak voltak a csernobiliéhoz: a biztonsági
előírások súlyos megsértése, emberi hibák sorozata, illetve a hatóságok és a lakosság
azonnali értesítésének elmaradása a kockázatokról. A vizsgálatok azt is megmutatták,
hogy a cég megkerülte az előírt technológiai eljárásokat, hogy felgyorsítsa a termelést, és
hogy nem volt vészhelyzeti eljárás egy ilyen típusú baleset esetére, mert senki sem
gondolta, hogy ilyen bármikor is bekövetkezhet.
Forsmark (Svédország), 2006. július – Egy atomerőmű közel került egy leolvadáshoz,
üzemzavarok sorozatát követően. Egy erőművön kívüli rövidzárlat után a reaktor
működéséhez (például a biztonsági rendszerekhez és a hűtőszivattyúkhoz) szükséges
áramellátás elégtelenné vált, és az 1-es egység reaktora leállt. Ám egy nagy atomreaktor
még leállított állapotban is rengeteg áramot igényel a forró fűtőanyag aktív hűtésére, és a
vezérlőrendszerek üzemben tartására. Ebben az esetben viszont a négy tartalék
dízelgenerátorból eleinte egyik sem, s végül is csak kettő működött. Ez részleges
áramszünetet okozott az erőműben, amely során az üzemeltetők azért küzdöttek, hogy a
reaktort az irányításuk alatt tartsák, mivel sok mérőeszköz nem működött, és az
vezérlőképernyők elsötétültek. 22 percükbe került, hogy a helyzetet újra a kezükben
tudják tartani – ha ez tovább elhúzódik, leolvadás is történhetett volna. A Forsmark
hajdani alkalmazottja, Lars-Olov Höglund azt mondta, hogy áram nélkül a hőmérséklet
30 perc után túl magasra nőtt volna, és a reaktor megsérülhetett volna.
Két órán belül megtörténhetett volna a leolvadás is.
A Svéd Atomenergia-felügyelőség (SKI) ezt a határt 8 órára teszi 2 helyett. Az ezt követő
ellenőrzések során azt találták, hogy más svéd reaktorok is hasonló problémával
küzdöttek, amelyeket korábban nem vettek észre.
Kozlody (Bulgária), 2006. március – Egy modern nyomottvizes reaktornál a fűtőrudak
több mint harmada beragadt és nem esett le, ami azt jelenti, hogy veszélyhelyzet esetén
nem lehetett volna leállítani a reaktort. A hatóságoknak hónapokba került jelenteniük a
balesetet, és megpróbálták lekicsinyíteni a súlyosságát. A bolgár nukleáris biztonsági
hatóság korábbi elnöke, Georgij Kaszcsijev elmondta, hogy a baleset jelentősége ahhoz
fogható, mintha „teljes sebességgel vezetnénk egy mozdonyt, működőképes fékek
nélkül.” Persze egy óriási, ráadásul hasadó anyaggal teli mozdonyt képzeljünk el.
Sika (Japán), 1999 – A biztonsági rendszerek rutinellenőrzése során három fűtőrúd
kiesett a reaktormagból, és irányíthatatlan nukleáris reakciót indított be. A vészrendszer
ezután leállt, és az üzemeltetőknek kézzel kellett megoldaniuk a problémát, amely 15
percet vett igénybe. Mindez a fűtőelemek átrakásakor történt, amikor egy reaktortartály
nyitva volt, ezáltal az ajtók tárva-nyitva álltak, így az esetleges sugárzás simán
kiszivároghatott rajtuk keresztül. A balesetet szőnyeg alá söpörték, és csak 8 évvel
később jelentették a nemzeti nukleáris felügyelőségnek.
Kasivazaki-Kariva (Japán), 2007. július – egy 6,7-es erősségű földrengés rázta meg a
világ legnagyobb atomerőművét, amely hét reaktorból áll, és Japán nyugati tengerpartján
helyezkedik el. A reaktorokat nem arra tervezték, hogy ellenálljanak egy ilyen erős
földrengésnek, mivel a helyszínt nagyobb tektonikus törésektől mentesnek tudták, és így
a földmozgások ilyen szintjét elképzelhetetlennek tartották. Az utak és az infrastruktúra
megrongálódása miatt a tűzoltóknak több órába került a helyzetet az irányításuk alá
vonniuk, és egy nagyívű veszélyhelyzeti kitelepítés teljesen lehetetlen lett volna. A károk
az atomerőmű hosszú távú leállításával jártak, és számos reaktor a mai napig üzemen
kívül van.
Az atomreaktorok új generációja még mindig nem biztonságos.
Noha az atomreaktorok átestek némi korszerűsítésen Csernobil óta, a technológia
balesetekre érzékenységének alapvető okai továbbra is ugyanazok: tervezési hibák,
építéskor keletkezett hibák (amelyek lehetnek indirektek és direktek, csak hogy egy
egyszerű példát említsük: spórolás az extra minőségi követelményű óriási beton és
vasbeton szerkezetek megépítésekor, kevesebb vas, rosszabb beton alkalmazása, stb),
váratlan technikai üzemzavarok, üzemeltetői hibák, az ipar egészének átláthatatlansága,
gazdasági és politikai nyomás, illetve lehetséges természeti csapások, vagy akár
terrortámadások.
Az atomreaktorok új, „harmadik generációja” elméletileg részben passzívan is
biztonságos, de már itt is mutatkoznak a kudarc jelei. A francia EPR reaktorokat,
amelyeket a franciaországi Flamanville 3-ba és a finnországi Olkiuloto 3-ba építenek
napjainkban, 2012-ben is, az új nukleáris technológiai áttörés zászlóshajóiként
reklámozták. Ennek ellenére az Olkiuloto 3 építésének kezdete után 4 évvel a finn
nukleáris biztonsági hatóság már több mint 3000 (!) minőségi és
biztonsági hibát azonosított. Az építési hibákon kívül a nukleáris szabályozó hatóságok
számos országban adnak hangot aggodalmunknak már a reaktor tervrajza kapcsán. Ezen
hibák némelyike megnövelheti egy komoly baleset kockázatát. Hasonló módon a
legújabb tervezésű amerikai reaktorral, az AP1000-rel kapcsolatban is aggályok merültek
fel – habár még nincs megbízható tapasztalat az építését illetően.
A tervezési és építési problémákon túl az új generációs atomreaktorok egy szempontból
biztosan súlyos biztonsági kockázatot jelentenek, mert nagyobb mennyiségű sugárzást
bocsáthatnak ki egy nagy baleset esetén páratlan méretük és a magas kiégésű
fűtőanyagok használata miatt; mindkét módosítást a reaktorok gazdaságosságának
növelésével indokolják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése